Rólunk

A székesfehérvári Helen Doron English Oktató Központot 2018 februárjától nyitotta meg kapuit a Széchenyi utca 105. szám alatt. Jelenleg 4 fős tanári csapat gondoskodik róla, hogy a gyerekek sikerélményekben gazdagon tanuljanak meg angolul beszélni, iskoláskortól pedig írni-olvasni is és 14 éves korban pedig nyelvvizsgázni.

Fontosnak tartjuk bármely korosztály tanításánál, hogy a nyelvet ne csak megismertessük, hanem megszerettessük a diákjainkkal, hogy kihasználjuk annak a lehetőségét, hogy a nyelvelsajátítás során nem csak nyelvi képességeik, hanem érzékszerveik bevonásával zenei stílusuk, mozgáskoordinációjuk is fejlődik. Ezért fontos, hogy tanáraink ismerjék a különböző korosztályok sajátosságait, fel legyenek készülve a gyerekek csodálatos világára.

 

Mindezt egy olyan környezetben, mely kellemes, inspiráló. Ezért az iskola belső kialakításánál a székesfehérvári oktató központban három, hangulatos tantermen túl nagy hangsúlyt fektetünk a várakozó szülők, nagyszülők és kistestvérek kényelmére is, nemcsak az iskola belső kialakításában, hanem a helyszín megválasztásában is, hogy mindenki számára könnyen elérhetőek legyünk.

A Helen Doron English módszer, nem csupán élménypedagógiai módszer, a környezettudatos életet is népszerűsíti a gyermekeknek, így rendszeresen végzünk a közvetlen környezetünket javító, és közösségépítő tevékenységeket.

  • 2018-ban a “Cipősdoboz” akcióhoz csatlakoztak a nálunk tanuló gyerekek és segítettek a rászoruló gyermekek ünnepét örömtelibbé varázsolni.
  • 2019.máricus 31.-én, iskolánk első születésnapját ünnepeltük, mely alkalomból az Aska Alpha kutyamenhelynek gyűjtöttünk a családokkal adományt. Ekkor látogatott el hozzánk Székesfehérvárra nagy megtiszteltetésünkre Helen Doron személyesen és tette emlékezetessé a születésnapi ünnepséget.
  • 2019. szeptemberében az önkormányzattal együttműködve és a Székesfehérvári Család – és Gyermekjóléti Központ közreműködésével került kiválasztásra két rászoruló gyermek, akik egy tanéven keresztül ingyenesen tanulhatnak iskolánkban.

Üdvözlettel,
Czikajló-Sipos Adrienn 
Nyelviskola vezető
+36 70 623 0567